Szatmári Nóra

nora2015Küldetésem megértetni a hozzám fordulókkal, hogy a lényeg, a tudás, a képesség bennünk van. Bármit elérhetünk.

Egyéni és csoportos – 70 %-ban általam kidolgozott! – módszerekkel támogatom azokat, akik hozzám fordulnak, bennem bíznak, – legyen az magánszemély, vezető, csapat, vagy egy komplett szervezet.

Az 1999 óta megszerzett szakmai tapasztalatom erős hátteret ad a hatékonysághoz, a látványos fejlődéshez, a megfogható eredmények eléréséhez.

A tanácsadás folyamatát tudatosan felépített technikával végzem. A partnerrel együtt gondolkozva inspirálom őt, biztatom, hogy rejtett képességeinek, készségeinek adjon teret, fejlessze azokat. Ketten dolgozunk, épp ettől lesz eredményes minden tanácsadás, – legyen az egyszeri alkalom, vagy hosszabb folyamat.

Kedves Nóra!

Az a véletlen, ahogyan mi megismerkedtünk természetesen nem lehet véletlen. A jogi pályámon elakadtam, bizonytalankodtam, pedig ez nem történhet meg egy ügyvéddel, hisz akkor nem tudom kiszolgálni, védeni az ügyfeleimet úgy, hogy az engem is elégedettséggel töltsön el. Tanácsai, iránymutatásai, remek meglátásai felébresztettek, tényleg megnyíltak azok az ajtók, melyek az új lehetőségek tárházát kínálták. Nevét kőbe véstem, az utolsó találkozásunkkor elhangzott bölcsessége pedig irodám falán lóg, keretbe foglalva.

Köszönöm!

Dr. Kiss Attila

A siker azért garantált, mert ügyfelem – megfelelő és korrekt iránymutatásom, tanácsadásom vagy coach-olás után – a saját útját járja. Nem kínálok neki kész megoldásokat, sémákat. Megértéssel, figyelemmel, őszinte jó szándékkal segítek megtalálni a célokat, és megadni azt a lendületet, ami elviszi oda, ahová tart. Klienseim számára feltétlenül új perspektívák nyílnak meg, az új nézőpontok, a kitáruló ablakok energiát áramoltatnak, és lendületet adnak.

Magamat erősnek és megbízhatónak tartom, gyakorlatias megközelítéssel biztosítom azt, hogy a tanácsadói folyamatok bármelyike megtérül és hatékony lesz. A megoldás természetesen minden kliens esetében egyedi, mások a jövőképek, a célok, eltérőek a tervek, épp ez garantálja azt, hogy a tanácsadások minden esetben személyre szabottak. Egyedivé, különlegessé az ügyfél teszi, úgy, hogy személyiségét, egyéni látásmódját és saját elköteleződését adja hozzá.

“A szellemi fejlődés elősegítése érdekében tesszük próbára a problémamegoldás emberi képességét, mint ahogyan az iskolában is tudatosan megteremtett problémák megoldásával fejlődik a gyerekek elméje. Benjamin Franklin mondta: Ami fáj, az nevel. Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket.”

(Morgan Scott Peck)

Kapcsolat: LinkedIn

Bejelentkezés személyes konzultációra: +36 (70) 311 61 25

Személyes konzultáció helyszínei:

– 1082 Budapest, Baross utca 3., 27-es kapucsengő | Két Ösvény Klub

– alkalmanként Debrecen és Hajdúszoboszló

– online formában is teljes körű iránymutatást tudok adni, formája Skype vagy Viber

Szeretné lakását, irodáját, üzletét, épülő ingatlanát Feng Shui-lag energetizálni, és/vagy a komplett tértisztítást elvégeztetni? Feltérképezem a különböző életterületeket,
az ezek alatt futó földsugárzások minőségét, ajánlatot teszek az orvoslási lehetőségekre.
Továbbá közösen aktivizáljuk az életterületeket, a megrendelő írásbeli anyagot is kap!

Az Én Feng Shui-m

2000-ben kapott oklevelem

1992-ben kaptam kézhez az első, angol nyelvű Feng Shui
könyvemet. Elbűvölt a lehetőség, hogy néhány egyszerű praktikával már
harmonikusabbá tehetem életemet.

2000 őszén átléptem korlátaimat, melynek eredményét a képre kattintva tekintheti meg:

2007-ben kapott mester oklevelem

2006-2007-ben újabb mesterkurzust végeztem, hogy felfrissítsem a tudásomat, s tapasztalatcserének sem volt utolsó.

Miben tudok segítséget nyújtani?

  • házak, lakások energetizálása
  • irodák, üzletek energetizálása, anyagi és szellemi fellendülés elősegítése
  • épülő ingatlanok ideális tervrajzának elkészítésében és a megfelelő telek kiválasztásában tanácsadás
  • tértisztítás (Feng Shui térrendezés nélkül)

Feng Shui térrendezés – Hogyan történik?

Általában két alkalommal, személyesen találkozom megrendelőimmel,
és az ingatlan betájolása mellett, komoly figyelmet fordítok a megrendelő
életében felmerülő problémáknak, hogy – többek közt – ezekre is megoldást találjunk.
Feltérképezem a különböző életterületeket, az ezek alatt futó földsugárzások minőségét, ajánlatot teszek az orvoslási lehetőségekre. Továbbá aktivizáljuk az életterületeket, a megrendelő komplett anyagot kap írásban is, és folyamatos kapcsolattartást biztosítok még 3-6 hónapig, a később felmerülő kérdések megbeszélésére!

Tértisztítás – Hogyan történik?

Egy alkalommal látogatok el abba az ingatlanba, ahol egy aktív és kétoldalú (!) kommunikáció mellett feltérképezem a lakást / házat / üzletet, elvégzem a tértisztítást, melyhez a keleten használt, teljesen hagyományos eszközöket használom: só, gyertya, füstölő, csengő, virágok.
A pangó energiák kiváló ellenszere a tértisztítás technikája, melynek részleteit, trükkjeit megosztom a megrendelővel is a helyszínen.

Feng Shui referenciák:

Az elmúlt 18 évben több mint 300 magántulajdonú lakás, illetve ház Feng Shui energetizálását végeztem el, megrendelőim teljes megelégedésére.
Számos iroda, többek közt a Nők Lapja Café, a Kulináris Világ és a
Siesta Travel mindennapjait könnyítettem meg.

Megrendelőim között szerepelt már állatorvosi rendelő, ügyvédi iroda, több utazási iroda, cukrászdák, autósiskola, kisebb-nagyobb irodák, üzletek, de én tettem kellemesebbé Gáspár Győzike és családja őrületes életét is az RTL Klub segítségével.
Az eddigi legnagyobb kihívást az az 58 ház, valamint egy irodaépület jelentette, melyek teljes tervrajzának elkészítésében részt vettem, s nem utolsó sorban a megfelelő telkeket is az én segítségemmel választották ki a leendő tulajdonosok.
A kaliforniai East Bay területén eddig 75 családi ház térrendezésére kértek fel, de jártam már Tunéziában, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában is ugyanezen ok miatt.